META Művészeti és Természettudományos tábor 2021 – Beszámoló

2021 nyarán végre újra együtt táborozhattunk a Művészeti és Természettudományos táborban is, ahol a felső tagozatos, tehetséges diákok két műhelyben dolgoztak. A tábort július 18-22. között tartottuk Orfűn, a Mecseki Diákszálláson, ahol néhány évvel ezelőtt már jártunk. “Szomszédunk” a kamaszoknak szóló önismereti tábor volt.

Az idei tábor témája az ÚJRATERVEZÉS volt – ezt a műhelyek résztvevő egy előzetes, tavasszal bekért, szabadon választható technikával elkészített feladatban is feldolgozták: volt, aki térképet rajzolt az életéről, mások táncoltak, prezentációt készítettek vagy éppen egy szöveget írtak.

A műhelymunkák a megszokott módon, önkéntesek vezetésével zajlottak délelőttönként és délutánonként. A komplex művészeti műhelyben képzőművész, táncos, drámás, sőt, még filmes diák is közreműködött, így egy improvizációra és bizalomjátékokra épülő előadás lett a közösen létrehozott műhelymunka, melyben a festés és a próza is helyet kapott. A műhely próbaterme és az előadás helyszíne egy igazán kellemes közeg, a Levendula Ház Pajtaszínház volt.


A természettudományos műhelyben egy interaktív társasjáték készült: az energia és élővilág témájában feltett kérdéseket helyesen megválaszolva egy egész települést láthattunk el energiával! A csoportban így a biológia, a földrajz, a fizika és – egy LEGO roobot programozásával – még az informatika is helyet kapott. A tt-s csapat az orfűi Medvehagyma házban dolgozott.


A táborban szabadidős programokra is sor került: voltak csapatversenyek, ügyességi- és bizalomjátékok, együtt bebarangoltuk a világot kereskedőkként és természetesen azon voltunk, hogy minél jobban megismerjük egymást. A Tükör foglalkozás során pedig egy picit minden táborozó elmélyülhetett az önismeretben.

Vendégek is jártak nálunk. Attak Emesével mandalát festettünk; dr. Rózsa Lajos, az MTA doktora, tudományos tanácsadó, kutató, oktató evolúció-ökológia témájú előadást tartott; Domokos Bélával, a csomagolásihulladék-újrahasznosító TerraCycle vállalkozás fiatal vezetőjével is beszélgettünk; Nági (Nagy Brigitta) énekesnő Afrikában végzett önkéntes tevékenységéről és tanulmányairól mesélt, valamint egy tábortűz melletti közös éneklést tartott a táborozóknak, amihez Galambos Péter énekes, gyógypedagógiai  asszisztens is csatlakozott.A művészeti táborozók műhelybemutatóját itt lehet megnézni.

A természettudományos műhely projekmunkájáról készült videó megtekinthető itt.

Fényképek a táborról ezen a linken.

Olvasd el a kamaszoknak szóló önismereti tábor beszámolóját is!

Köszönjük támogatóinknak a táborok létrehozásában nyújtott segítséget:

Elérgetőségek

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.

 

Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org

 

Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org