Önkéntesek

Surapka Bori
Tehetségfejlesztő tanár, a META Szakmai Tanácsadó Testületének tagja

Az önkéntesség évében csatlakoztam az akkori csapathoz. Az önkéntesválogatás és a táborra való felkészítés is nagy kalandot és kihívást jelentett számomra: első „vidékiként” lettem egy olyan közösség tagja, ahol szakmailag és emberileg is inspiráló környezetbe kerültem. Táborvezetőként azért tevékenykedek, hogy a gyerekek jó EMBERek alkotta, szakmailag felkészült felnőttek társaságában, nyugodt környezetben tapasztalhassák meg a tanulás, a fejlődés, a közösen eltöltött hasznos idő szépségét, a közösséghez való tartozás inspiráló erejét. 20 évig gyógypedagógusként dolgoztam, majd az Alapítványban szerzett élményeim inspirálták, hogy a tehetséggondozás elméleti alapjait és módszertanát is megismerjem. Jelenleg pedagógiai szakszolgálati referenseként a fenntartói oldalon segítem az alapfokú nevelési – oktatási intézmények feladatellátását.

Hálás vagyok azért, hogy a szakmai tapasztalatokon túl olyan emberi kapcsolatokat kaptam grátiszként az alapítványban, amelyek sorsfordítóak és személyiségformálóak számomra. Azért éreztem késztetést, hogy önkéntesként vegyek részt egy alapítvány munkájában, hogy meglévő tudásommal segítsek, megtapasztaljam az adni tudás örömét. Sokszorosát kaptam vissza eddig is. Örülök, hogy messze hozhattam az Alapítvány hírét és hogy amit teszek, az “ragadós”. Büszke vagyok arra, hogy immár a barátaimat és fiamat is az Alapítvány munkatársai között tudhatom.


Kormos Zsuzsanna
Gyógypedagógus, tehetségfejlesztő tanár, a META Szakmai Tanácsadó Testületének tagja

Gyógypedagógus/szomatopedagógusként dolgozom Budapesten a Mozgásjavító EGYMI-ben, ezen kívül gyermekpszichodráma vezető, családterapeuta és tehetségfejlesztő tanár vagyok.
2009 tavaszán, a META gyermekdramatistát keresett tehetséggondozó nyári táborába a pályázó gyerekek tehetségazonosító foglalkozásaihoz. A tavaszi program után részt vettem a nyári Művészeti táborban és egyszerűen itt ragadtam, azóta is az alapítvány önkéntese vagyok. Újra és újra öröm és kihívás számomra belépni a tehetséges gyerekek különleges világába, megteremteni azt az elfogadó és bizalmi légkört amiben kibontakozhatnak, felvállalhatják, megerősíthetik magukat.

Miért csinálom? No és meddig?
Addig biztosan, amíg ilyen és ehhez hasonló visszajelzések érkeznek a táborból:
“Az önismereti feladatoknak köszönhetően egy jó közösség alakul ki, illetve teljesebb képet kapsz önmagadról. Ez egy hét olyan mozgalmas élmény- és eseménydús, hogy nem ugyanaz a személy hagyja el a tábort, aki idejött, hanem egy tudatosabb, összeszedettebb énje.”


Turi Péter
Önkéntes, design felelős

Több mint 6 éve dolgozom az alapítványnál, amelynek életébe egy barátom “rángatott bele”, amiért azóta is hálás vagyok.
Munkám közel áll az alapítvány profiljához, mivel általános iskolában informatikát tanítok, így gyerekekkel foglalkozom, köztük szegényebb sorsú, tehetséges gyerekekkel is. A tanítás mellett kiadványszerkesztéssel, weblapkészítéssel és arculattervezéssel foglalkozom. 2018 óta dolgozom az alapítvány offline és online megjelenésén. A táborokban műhelyvezetőként vettem részt, valamit a tábori életet fotóztam.

Az alapítványnál eltöltött idő számomra nagyon értékes, hiszen olyan tapasztalatokat, élményeket gyűjtöttem össze, amelyek csak javamra szolgáltak, ezekkel fejlődtem, pozitívan változtam. Remélem ezek a hatások tudásom átadása közben visszaszálltak a gyerekekre, akikkel rengeteg fantasztikus napunk volt és lesz a jövőben is.


Krizbai Dorki
Önkéntes, pszichológushallgató, emberbarát

Az ELTE PPK mesterszakos pszichológushallgatója vagyok, az ELTE Kortárs Segítő Csoport tagja és a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány önkéntese és programkoordinátora. 2016-ban csatlakoztam az alapítványhoz a nyári tábor keretein belül, azóta minden nyaram fontos része a META tábor. Mivel fontos önkifejezési csatornának tartom a mozgást és a táncot, így a táncműhely vezetésében szoktam segédkezni.

Minden év rengeteg új tapasztalatot hoz, fantasztikus érzés segíteni a gyerekek útkeresését és végignézni, ahogy elkezdenek kibontakozni, megnyílni, növekedni. Nemcsak mi tanítjuk a gyerekeket ezekben a hetekben, hanem ők is tanítanak minket.

Egy olyan közösség tagja lehetek itt, ami egészen új világokat mutat meg és mindig rengeteg inspirációt ad. Hálás vagyok, hogy veletek tanulhatom az emberséget.


Benedek Nóri
Programkoordinátor

A META irodai munkatársaként nem volt kérdés, részt veszek-e önkéntesként is a nyári táborban… Itt minden évben egy sokszínű, szerető, értelmes közösség gyűlik össze erre a két hétre, és közösen, egymást inspirálva hozunk létre valamit. Igazi csapatmunka, miközben remekül szórakozunk.
Számomra a legizgalmasabb az, hogy mennyi mindent kapok és tanulok én is a gyerekektől és a többi felnőttől. Ráadásul – mivel nem vagyok sem pszichológus, sem pedagógus – külön érdekes a szakemberek mellett dolgozni.
Amikor nem az irodában vagyok, egyetemre járok, fordítok vagy kulturális programokon önkénteskedem.

A táborban egy egészen más világba csöppen az ember. Jó kiszakadni a hétköznapokból és csupa inspiráló felnőtt és gyerek között lenni, feltöltődni.


Kovács Gábor
Pszichológus, önkéntes

2011-ben kezdtem önkéntesi pályafutásom a META táboraiban, azóta is kihagyhatatlan nyári program számomra. Évről évre újabb kihívásként élem meg, hogy olyan izgalmas és érdekes feladatokat találjunk ki a gyerekeknek, amiben szabadon kifejezhetik és megmutathatják magukat. Önfeledten alkothatnak, kapcsolódhatnak saját magukhoz és társaikhoz, olyan ritmusban, ahogyan ők szeretnék, egy olyan csapatban, ahol bátran és szabadon lehetnek önmaguk azáltal, hogy elfogadást és bátorítást kapnak társaiktól és tőlünk.
Jelenleg főállásban egy gimnáziumban dolgozok iskolapszichológusként, szabadidőmben pedig egy improvizációs színházi társulatban játszok és harcművészetet gyakorlok 2016 óta.

Hálás vagyok, hogy része lehetek ennek a közös alkotásnak és annak a tehetséges önkéntes csapatnak, melyben együtt munkálkodunk ennek a lehetőségnek a megtervezésében és megvalósításában.


Bujdosó Erika 
Önkéntes

A META-történetem második fejezetét élem, immár az aktív önkéntesek harmadik „generációjával” tartom a lépést. 2018 nyarán a METAmorf Műhely irodalom és dráma tehetséggondozó munkájában vettem részt. Az Alapítvány munkatársaként megtapasztalhattam azt a koncentrált élményt, amely elsősorban a nyári táborok alkalmával a szakmailag felkészült és szívvel-lélekkel jelen lévő felnőttek és a kortársaik közül „kilógó”gyermekek társaságában ér minket. Minden program tartogat kihívást, a tehetséges gyermekek akaratlanul is magasra teszik a lécet, ha a bizalmukra, elfogadásukra, megértésükre vállalkozunk. Mindemellett újszerűt és számukra is előremutatatót kínálni – a segítő munka komoly erőpróbája és ugyanakkor saját tehetségvonásaink csiszolásának lehetősége is. Csodálatos adok-kapok történet, életem legkomolyabb játéka. Vannak emlékeim katartikus sírásokról, apró ugyanakkor meghatározó örömpillanatokról és a gyermekemberhez mért óriási teljesítményekről.

Hálás vagyok azokért a felejthetetlen, reményteli, megerősítő mosolyokért, amelyeket a gyermekektől, családtagjaiktól és önkéntestársaimtól kaptam. A viszonzásért – szándékom szerint – folyt. köv.


Kovács Balázs 
Informatikatanár, önkéntes

2016 óta vagyok az Alapítvány önkéntes csapatának tagja. Szeretek csapatban dolgozni, és úgy gondolom, hogy egy nagyon jó közösségbe kerültem.
A META táborok során sokféle szerepben próbálhattam ki magam: tevékenykedtem médiásként, a TT műhely tagjaként, szabadidő szervezőként és részese lehettem az önismereti táborok csapatának.
Minden esetben kaptam olyat a gyerekektől és az önkéntes társaktól, amit nehéz lenne szavakba önteni. Ehelyett álljon itt a csapatépítő tábor kamaszainak üzenete számomra: „Kívánjuk, hogy tartsd meg azt a türelmet és embercentrikusságot, amit ránk fordítottál.”
Mindennapi munkám során informatika tanárként is nagy hangsúlyt fektetek a tehetséges gyerekekkel való foglalkozásra. Szabadidőmben sokat sportolok, emellett szívesen töltöm az időmet a szabadban.

Hálás vagyok azért, hogy évről évre részese lehetek annak a csodának, amit a Messzehangzó táborok adnak számunkra.


Kelemen Alexandra 
Önkéntes, pszichológushallgató

Kelemen Alexandra vagyok, Hajdúböszörményben élek. 2015-ben végeztem a Debreceni Egyetem magyar szakán, jelenleg pedig pszichológiát tanulok. Szabadidőm nagy részében a debreceni Alföld Színpadnál bontogatom a szárnyaimat színjátszóként. Az előadásbeli szerepek megformálásán túl barátként, „anyaként”, diktátorként, a csoport egy tagjaként is rengeteg kihívást kaptam az évek során. Megtanultam közösségben létezni!
A rengeteg „játék” mellett szeretek utazni és új embereket megismerni. Így sodródtam a META-hoz, 2018 tavaszán.

„Azt adja a világ, amit belelát a kíváncsiság.” Szabó Lőrinc: A kiváncsiság
Miért vagyok itt? Szeretném, ha közösen építenénk egy világot. Mit jelent számomra a META? MelEg oTthon A nagy világban.


Csekk Szandra 
Önkéntes

Szabolcs megyében, néhány éve pedig Nyíregyházán élek. Sok szakmát volt már szerencsém kipróbálni, a munkavégzéshez szükséges tudást elsajátítani. Szabadidőmben grafikával, kézműves dolgokkal szeretek foglalatoskodni. A vágyam az, hogy a hobbiból létrehozhassak valamit, ami a mindennapok része, a hivatásom lehet. Hiszem azt, hogy kellő alázattal és munkával ez nem csak álom marad!
Nagyon szeretek emberekkel, gyerekekkel foglalkozni, új kihívásokat keresni és alkotni is. Ez késztetett arra, hogy jelentkezzek, a META- hoz önkéntesnek. Sosem felejtem el, amikor kiderült, hogy ennek a remek csapatnak a tagja lehetek! Csodás érzés volt, hatalmas lendületet adott!
A tábor számtalan élményt nyújtott nekem is, amit leginkább a gyerekeknek és a többi önkéntesnek köszönhetek. A motiváció oda-vissza jelen volt a tábor ideje alatt, ezt az érzést pedig meg kell őriznünk. Mindig mozgásban lenni, megélni a pillanatokat.

Úgy gondolom, hogy foglalkoznunk kell a tehetségekkel, segítenünk kell abban, hogy minden egyéniség megélhesse az álmait, lehetőséget kapjon, boldog és kiegyensúlyozott legyen! És ebben fontos szerepet tölt be az Alapítvány munkássága is!


Szkiba Veronika 
Építészmérnök, önkéntes

Már óvodában tanárnak készültem, majd a tanítás szeretete végigkísérte egyetemi éveimet is, annak ellenére, hogy végül építészmérnökként végeztem a Műegyetemen. Jelenleg projektmenedzserként/építészmérnökként dolgozom Budapesten. Azért csatlakoztam az Alapítványhoz, mert fontosnak látom azt, hogy mindenkinek legyen lehetősége tehetségét kibontakoztatni, attól függetlenül, hova született. Az Alapítványnál nem csak a tanítás örömét találtam meg a nyári táborok során, ez a pár nap hihetetlen kikapcsolódást és feltöltődést jelent nekünk, önkénteseknek (is).

Hálás vagyok azért, hogy az Alapítvány befogadott, így részese lehetek ennek a szuper csapatnak, évről-évre új, rendkívül tehetséges srácokkal tölthetek el egy hetet, ahol gyakran ők többet tanítanak nekünk, mint mi nekik.

Elérgetőségek

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.

 

Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org

 

Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org