Rólunk mondták
“Kedves Alapítvány!
Köszönjük az együttműködést, örülünk, hogy részesei lehettünk az alapítvány komplex tehetséggondozó programjának!
A Digitális Világ info-kommunikációs workshopunk keretében inspiráló volt a szakmai közösségnek, környezettől eltérő nagyon hálás és interaktív diákoknak előadást tartani. A jövőben is szeretnénk folytatni az együttműködést tartalmas programok szervezésével, latba vetve a szakértelmünket, anyagi erőforrásaikat. Ezzel segítve a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekeket.
Szőcs Wanda
OMD Magyarország"
"LÁNGOLÓ Földgolyó!
Valami baromi jó…
…izzó gondolat.
Jó volt Veletek.
Szeretettel: Müller Péter Sziámi “
“Messzehangzók!
Hálával teli szívvel köszönöm nektek a meghívást!
Bevallom rendkívül nagy kihívás volt számomra, hogy ilyen fiataloknak beszéljek a tudományos munkásságomról, amit a rákkutatás kapcsán eddig végeztem. Mind emellett belecsempészni a saját kis életutamat is. De az arcokat végignézve:sikerrel jártam! Soha ekkora vastaps még nem fogadott
előadás végén, pedig számtalan helyen megfordultam már életem során, mint előadó.
Sikerült könnyeket csalni a szemembe.
Kívánom nektek, hogy minél több fiatal tehetséget tudjatok az egekig emelni!
Munkásságotokra és életetekre Isten áldását kérem!
Megbecsüléssel: Horváth József “Joz”
Horváth József rákkutató, hétköznapi roma hős- díjas”
“Köszönjük szépen ezeket a programokat nagyon tetszett, jól éreztük
magunkat. A Mozgásjavító Általános Iskolából érkeztünk, a 7.a osztállyal és nagyon jó
volt köszönjük a klassz időtöltést”
“Kedves Messzehangzók!
Köszönöm, hogy itt lehettem.
Köszönöm a kérdéseket,
Köszönöm, hogy elgondolkodtattatok.
Hálás vagyok, hogy meghallgatatok.
Kívánok Nektek kitartást,
Szűnni nem akaró kíváncsiságot,
Megalkuvást nem tűrő határozottságot,
Mindig jelen lévő nyitottságot.
Maradjatok, akik vagytok,
Kedvességben, tudásban, örömben.
Szeretettel: Szalai Pongrác”
"Köszönjük a lehetőséget!
Majd mindent lehet, de csak a jót szabad!
Szeretettel Eperjes Károly “Szamóca””
„Ismét hatalmas élmény volt. Remélem, hogy valami használható tudást sikerült a gyerekeknek átadni. Jövőre ugyanitt!”
– Sebők Máté, amatőr thai-boksz világbajnok
„Istenadta, csodálatos tehetségeket ismerhettem meg. Őszinte kifejező tekinteteket, tiszta, nyitott szíveket. Köszönöm a megtisztelő meghívást. Azt kívánom, Mindenki találja meg azt, ami igazán boldoggá teszi őt az életében. A táborvezetőknek gratulálok a hiánypótló és nagyon fontos tevékenységükért!
Köszönöm!”
– Pirók Zsófia, flamenco táncművész
„Nagy csoda, hogy van ez a tábor. És minden vágyam, hogy a következő életemben, gyerekként, én is eljussak egy ilyenbe. Talán éppen ide.
Köszönöm!” – Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő, író
„Kedves Messzehangzók!
Kívánok Nektek sok erőt, lehetőséget, hogy tehetségeteket kibontakoztathassátok és ebben a nehezebbé váló világban „messzehangzóvá” váljatok! Egy számomra fontos Vörösmarty idézetet szeretnék hagyni útmutatóként itt Nektek:
Jó volt köztetek. Szeretettel, Rodics Kati” – a Greenpeace munkatársa, kutató-biológus, genetikából doktorált címzetes egyetemi docens
„Kedves Messzehangzók!
Nagy öröm volt itt előadni. Csillogó szemek, kiváló kérdések! Köszönöm a lehetőséget és gratulálok a szervezetnek.
Üdvözlettel, Domokos Gábor” – építészmérnök, alkalmazott matematikus, az MTA rendes tagja, a Gömböc feltalálója
„Kedves Messzehangzók!
Nagyon szépen köszönjük a meghívást! Számunkra is nagyon felemelő élmény volt ennyi csillogószemű gyerekkel találkozni. Élveztük minden percét.”
- Szabó Magdolna és Deutsch György, acro-jóga oktatók
„Kedves Messzehangzók!
Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget, hogy megismerhettük ezt a csodálatos csapatot! Köszönjük, hogy ilyen lelkesen végig táncoltátok-énekeltétek velünk ezt az estét!”
- Radó Klári, Vojtek Attila – néptánc oktatók
Menü
Elérgetőségek
Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.
Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org
Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org
Témakörök
- Évközi aktuális (1)
- Évközi korábbi (12)
- Kiemelt (3)
- Ösztöndíj (6)
- Tábor aktuális (7)
- Tábor korábbi (7)
- Támogatás (3)