„Más helyen vagyok… Másokkal vagyok… Mást csinálunk… Máshogyan érzem magam… Máshogyan viselkednek velem… Máshogyan viselkedem…”

Önismereti és mentorképző táborok 2019

Július 7-20 között a térítésmentes nyári tehetséggondozó táboraink programjában összesen több, mint 80 nehéz családi háttérrel élő diák vett rész határon innenről és túlról is.

Tanító térben, a  Nyíri erdőben, a Duna-Tisza közének egyik legszebb homokpusztai tölgyes ligeterdejében, erdei állatok és számos madárfaj élőhelyének közvetlen szomszédságában, egy közel 2 km hosszú tanösvénnyel határolt erdei iskolában az Alapítvány tizenegy éve szervezi meg táborait.

Légy önmagad, mindenki más foglalt” – Oscar Wilde gondolata segítséget nyújt a kamaszok számára szervezett nyári, önismereti tábor tematikájának feldolgozásában. Hogyan legyek önmagam egy közösségben? Az önismereti munkát a közös gondolkodás és a szabad alkotás örömei egészítik ki a tábor sokoldalú programjában.

Tíz éve várjuk, hogy hívjatok!” – válaszoltak a kérdésünkre az egykori Táborozóink, akiket azzal a szándékkal hívtunk meg a Diákmentor képző táborunkba, hogy tapasztalataik emlékével és kölcsönös tanulással váljanak a következő évek önkéntes csapatának elkötelezett tagjaivá.

“A tábor tervezése közben csak reménykedni és bízni tudok, hogy sikerül majd olyan légkört teremteni és programokat összeállítani, amit a táborozók élvezni fognak. Az idei nyári önismereti tábor felülmúlta legszebb reményeimet is. Köszönet és hála Mentortársaimnak, az együtt gondolkodásért, a fantasztikus, egymást kiegészítő, összhangban végzett munkáért, amely biztosította, hogy a „Csoda” ismét létrejöjjön. Önismereti táborunkban az ország különböző vidékéről érkező 26 középiskolás fiatalnak olyan élményeket, tapasztalatokat nyújtottunk, melyek kizökkentették őket megszokott viselkedésükből, saját komfortzónájukból. Megismerhették mélyebben rejtőző, eddig fel nem fedezett tulajdonságaikat. Sikerült olyan  szeretetteljes,elfogadó, bizalmi légkört kialakítanunk, melyben minden táborozó bátran megmutatta önmagát. Örömmel láttuk milyen vidáman, felszabadultan vettek részt egy-egy programon, hogy bátran, őszintén képviselték véleményüket. A saját maguk által választott projektmunkákban önállóan, elmélyülten dolgoztak. Érdeklődéssel, kíváncsian és egymás iránti tisztelettel nézték a záró bemutatókat, elismerve mindenki teljesítményét.” – önismereti tábor, Kormos Zsuzsa, táborvezető

“Nehéz szavakba önteni ezt az egy hetet. Hogy az első napon félelemmel vegyes kiváncsisággal figyelték egymást az először velünk táborozók, a régiek pedig boldogan ugrottak egymás nyakába. Hogy a legvisszahúzódóbbnak tűnő lány kacagásától volt hangos Vackorvár a második naptól. Hogy képesek voltak szembenézni a legnagyobb szorongásaikkal, és empátiával lenni a másik iránt. Hogy a pótvacsora utolsó morzsáig elfogyott. Hogy átszellemülve hallgatták az esti mesét, mint a gyerekek. Hogy meg akarták ismerni nem csak önmagukat, hanem a másikat is. És hogy a búcsúzáskor valaki azt mondta: >>Ez nagyon hiányozni fog!<< Nekem is, nekünk is. A következő nyárig.”  – önismereti tábor, Kozák Annamária, mentor

“Nagy adag izgalommal és még több kíváncsisággal érkeztem meg az első META-táboromba. Maradandó élmény az az inspiráló, vidám hangulatú és dolgos szakmai előkészítés, amely során mentortársaimmal felkészültünk az egyhetes táborra. Számos önismerettel kapcsolatos programmal, játékkal és kihívást jelentő feladatokkal készültünk a táborba érkező 26 fiatal részére. Fantasztikus élmény volt látni és tapasztalni, ahogy a fiatalok a napok elteltével egyre inkább kinyíltak, egyre inkább meg merték magukat mutatni. Mentorként még sokáig őrizni fogom az itt kapott szeretetet, empátiát, a sok nevetést és a megható pillanatokat – a részt vevő kamaszoktól és mentortársaktól egyaránt. Hálát is érzek ezért a táborért, hogy ennyi értékes és önismeretét szélesíteni vágyó fiatallal ismerkedhettem meg.” – önismereti tábor, Balázs Szabina, mentor, pszichológus

“Minden tábor elején felmerül bennem a kérdés, hogy tudunk-e újat nyújtani a táborozóknak és egymásnak? A visszajelzések és a bennem rejlő érzések alapján biztosan állítom, hogy igen, tudunk. Olyan, jó értelemben vett mélységeket élhettem meg idén, melyeket még most is nehéz szavakba öntenem. Úgy érzem, hogy sikerült a kamaszok számára egy olyan biztonságos közeget teremteni, ahol mernek önmaguk lenni, merik önmagukat adni és a hét során egyre inkább megnyíltnak egymásnak és nekünk. Ez végig érezhető volt a tréningek és a projektmunka során is. Úgy gondolom, hogy a kamaszokkal való sikeres együttműködéshez hozzájárult az is, hogy az önismereti foglalkozások vezetésében mindannyian részt vettünk. Ami a “kamaszcsapatot” illeti úgy gondolom, hogy a régi és új táborozók egy nagyon jó elegyét alkotta. Fantasztikus volt számomra végigkísérni azt a csoportdinamikát, ami a hét folyamán zajlott. Nagyon jó szívvel gondolok vissza a tábori napokra.” – önismereti tábor, Kovács Balázs, mentor

“Hálásan köszönöm a Mentrorképző tábor, az együtt töltött hét minden percét.  A lelkesedést, vidámságot, a figyelmet, ahogyan a képzésben és a gyerekekkel való foglalkozásban részt vettek a fiatalok.  Az egymás iránti elfogadást, toleranciát, megértést, szeretetet, együttműködést. Bíztam benne, hogy a képzés sikeres lesz, hogy ennek a csapatnak nem kell magyarázni mi az a “Messzehangzó”, hiszen ők zsigerből, saját tapasztalatból tudják, átélték gyerekkorukban.  Testközelből átélni,  mennyire fontos és meghatározó élménnyé vált életükben a META nyári tábora megrendítő volt.  Életem egyik legszebb, legmeghatóbb élményét kaptam ezen a héten: tanítani majd  elengedni az egykori táborozót, aki felnőttként most mát tudatosan viszi tovább azokat az értékeket, amiket a META és magam is képviselek.” – mentorképző tábor, Kormos Zsuzsa, táborvezető
“Szeretet. Kreativitás. Együttműködés. Csapatmunka. Rugalmasság. Kommunikáció. Fejlődés. Alkalmazkodás. Konfliktuskezelés. Barátság. Jókedv. Elfogadás. Felelősség. Gyakorlatiasság. Humor. Jóság. Kaland. Mélyvíz. Segítség kérés. Segítség nyújtás. Beszélgetések. Őszinteség. Motiváció. Önismeret. Sokszínűség. Tehetség. Önkéntesség. Minden.” – mentorképző tábor, Kollarik-Kovács Dominika, táborvezető

“Egy héten keresztül egy teljesen új szerepben kellett működnöm, ami nagyon is szokatlan volt számomra. Három éven keresztül táboroztam a Messzehangzónál és most én is részese lehettem a táboroztatásnak. Nagyon élveztem a játékok kitalálásának folyamatát és az egész csapatmunkát, amivel összeraktuk az egyes játékokat és azt, hogy beleláthattunk kicsit a tábor szervezésébe is. Sokat tanulhattam saját magamról is, az egyes feladatok kapcsán felismerhettem a hiányosságaimat és azokat a dolgokat amikben még fejlődnöm kell. Ez az egy hét engem érzelmileg nagyon feltöltött és egy cseppet sem bánom, hogy kevesebbet aludtam a megszokottnál, mert megérte. Őszintén remélem, hogy ez a tábor valami új kezdete és még sok-sok ilyen élményben lesz részem a Messzehangzó által.” – Réka, mentorképző tábor résztvevő

1 gyerek, 6 mentorka, 2 órás szabadidősáv. Első hallásra úgy gondoltam, rögtön a mélyvízben kezdek és féltem, hogy nem tudok a gyerekek igényeinek eleget tenni, ám éppen erre volt jó ez az egy hét. A délelőtt folyamán a két mentorunkkal megtanultuk hogyan kell egy tábort összehozni és fenntartani, sőt a legtöbb táborozó elmondása szerint életük egyik legszebb hetét létrehozni. A nap második felében mindezt a gyakorlatban mutattuk meg gondolkodtató, csapatépítő, aktivitást igénylő játékokkal. A gyerekek kreativitása, tehetsége számomra lenyűgöző és bizonyítja azt, hogy életünk végéig tanulunk, hiszen olyan élményekben volt részem ebben az elmúlt egy hétben, amely nem mindennapi. Köszönöm, hogy részese lehettem a mentorképzésnek és izgatottan várom a továbbiakat!” – Zita, mentorképző tábor résztvevő

“Nekem a tábor a múltat és a jelent és a jövőmet foglalta össze . Nem tudtam mi felé induljak megint de rájöttem , hogy gyerekkel lenni csodás és amit adnak azt semmi nem adja meg . Újra megismertem magam, hogy mire vagyok képes és mit tudok ha akarok . Maga a kézzel fogható boldogság volt nekem ez 1-2 hét. Sokat tanultam és feltöltve jöttem haza és persze könnyek nem maradtak el ami érthetőek voltak, mert mindenki a hét végére a családom lett!” – Bence, mentorképző tábor résztvevő

“Emlékek. Sok emlék közül kiválasztani nehéz de megírom . Első megható élmény újra a tábor falai között érezni magam. Következő a sok önfejlesztő program /tanulás a délelőtt folyamán. Az esti pihi a gyerekek között, mikor plüssök hegyei voltak rajtam. Olyan mentortársak, Barátok vettek körül akiket mindig is kívántam, és találtam egy lelki társat.Újra gyerek lehettem , és játékokat találtam ki, amik megragadtak a gyerekekben és láttam hogy felnéztek rám. #ui 2 csodálatos példaképre találtam és igazán jó emberre.”  – Gergő, mentorképző tábor résztvevő

“Kifejezetten tanulságos egy hét volt, a legjobb képzések a konfliktuskezelés témakörű és a nagy játék felépítősek voltak. Érdekes volt látni, ki hogyan kezeli inkább a konfliktusokat, és azt is, ki hogyan építene fel egy-egy játékot. Nagyra értékelem, hogy szabad kezet kaptunk a játékszervezéseknél, persze csak egy kitűnő példa után (Dominó kaszinóestje). A képzések sorrendje szerintem megfelelő, jó, hogy az utolsó alkalom volt a táborszervezés, mert addigra már szedtünk magunkra valamennyi tapasztalatot. Amit javasolnék a jövőre nézve, hogy legyen egy előzetes érzelmi felkészítő, mert sokan a hét közepén kaptunk észbe, hogy ez egy egyhetes tábor. Egyébként semmi kivetnivalót nem találok/találtam a képzésben, úgy jó ahogy van.” – Bori, mentorképző tábor résztvevő

A táborról további képek elérhetőek ebben és ebben a galériában.

Olvasd el a Természettudományos és Művészeti Táborokról szóló beszámolót is!

Köszönjük támogatóinknak a tábor létrehozásában nyújtott segítségüket!

Elérgetőségek

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.

 

Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org

 

Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org