Beszámoló a 2018-as Messzehangzó táborokról

Ez a tábor olyan szem, amivel mindenkinek látni kell a világot!

Mátyás, táborozó

2018. július 1-6 és 7-12 között a térítésmentes nyári tehetséggondozó táborainkban összesen több, mint 80 szociokulturálisan hátrányos helyzetű diák vett rész határon innenről és túlról is. Táborozóink többsége nehéz anyagi és/vagy családi körülmények között nevelkedik, de gyermekotthonból is volt résztvevőnk, valamint olyan, aki tartós betegséggel él.

Az első turnusban került sor a kamaszoknak szóló önismereti táborra 28 fő 9-11. évfolyamot végzett diák részvételével, valamint az egyik természettudományos műhelyben is ekkor alkotott 8 felső tagozatos gyerek. A második turnusban természettudományos, dráma, tánc és képzőművészeti műhely várta a 46 táborozót. A helyszín a megszokott tábori helyünk volt, a Vackorvár Erdei Iskola Kecskemét-Hetényegyházán, amely egy varázslatos hangulatú, elmélyült alkotómunkára kiválóan megfelelő, inspiráló környezet.

A táborozókat összesen 20 önkéntes segítette az Alapítvány részéről: 9-en vettek részt az első táborban és 12-en a másodikban. A többségük visszajáró táboroztató, de nagy örömünkre idén is csatlakoztak új önkéntesek a csapathoz. Őket egy előzetes kérdőív, majd személyes találkozó során választottuk ki. Az önkéntes csapatunkat idén egyetemi hallgatók, pszichológusok, általános és középiskolai tanárok, valamint tehetségfejlesztő pedagógusok alkották, akik előzetes felkészítő alkalmon is részt vettek.

A táborokba a tavasszal széles körben (iskolák felé, szakmai szervezeteken keresztül, pályázati oldalakon és saját csatornáinkon) meghirdetett pályázati felhívás útján lehetett bekerülni. A komplex, több fordulós pályázatban egy, a körforgás témájában, szabadon választott technikával, formában (pl vers, tánc, rajz, tudományos előadás) készített pályamunkával, illetve a tehetséget, motivációkat, és a személyiséget, valamint a szociális hátteret felmérő teszt kérdőívek kitöltésével lehetett pályázni a térítésmentes részvételi lehetőségre.

A kamasztábor résztvevőit egy hosszabb bemutatkozásra, jelenlegi szociális helyzetük, az őket foglalkoztató kérdések, valamint jövőbeli terveik, céljaik megismertetésére kértük a pályázati fázisban.

A kiválasztást a pályázatok alapján az alapítvány szakmai tanácsadó testületének tagjai (akik egyben a táborvezetők is) végezték, egyeztetve a műhelyek vezetőivel. Bizony, nagyon nehéz feladat volt a sok-sok fantasztikus pályamunka közül választani!

„Az első hét során egy összeszerelhető, főként természetes anyagokból álló fát készítettünk, ahol a fa gyökerét egy molekulaszerkezet szimbolizálta, ami az élet körforgásának egyik alapköve. A törzs két hajó, mely arra utal, hogy a fa, mint anyag nem vész el, így átalakulhat csónakká is. A lombját két repülő alkotta, ami azt mutatja, hogy a fa magjait továbbrepíti, ami újra és újra megtörténik. A projektbemutató végén a hajót vízre tettük, melyet megúsztatva és összekötve a felfüggesztett repülővel egy kis tó felett átért a túloldalra.” (Turi Péter, önkéntes)

A természettudományos és művészeti táborok témája idén a Körforgás volt, a kamasz tábor pedig az önbizalom-önvédelem-önérvényesítés hármasa köré szerveződött, melyek különösen fontosak a 14-18 éves korosztály számára. Minden esetben a résztvevők meglévő tudására építettünk, teret adva arra, hogy tisztázzuk a bizonytalanságokat a témakörben, megoszthassák a tapasztalataikat, tudásukat. Sokszor alkalmaztunk dramatikus játékokat, és az élmények kifejezésére alkotás formájában is volt lehetőség.

A kamasz táborban az önismereti csoportfoglalkozások mellett egy-egy felnőtt mentorral kiegészülve, önállóan készítették el a csapatok a projekteket: fotókiállítást, irodalmi alkotást, színdarabot.

„Bizton mondhatom, hogy megéri eljönni ebbe a táborba, hisz én csekély tíz órát utazva is szívesen jönnék vissza jövőre. A körülvevő környezet meg egy alap lelki nyugalmat ad, így sokkal inkább átérezhető az egész tábor fő témája.” (Csenge, táborozó)

A természettudományos műhelyekben a körforgás témát ehhez kapcsolódó építményekkel próbáltuk szimbolizálni. A műhelymunkák során a gyerekek sokféle tevékenységet végeztek: többségében építő jellegű munkák voltak, ahova kellett a műszaki szakértelem, a kreativitás, a szépérzék és az önálló valamint a csapatmunka. A második természettudományos műhely a jövőbe repített bennünket, és olyan találmányokat láthattunk, melyek a természet körforgását állítják az ember szolgálatába: napelem, fotoszintézissel előállított áram, sólepárló „üzem”, különleges járművek és robot készültek. A dráma műhelyben a résztvevők saját tapasztalataik alapján, komoly, elmélyült önismereti munka során feltárt élményeket, emóciókat feldolgozva készítették el az emberi élet és a sors körforgásáról szóló előadásukat. A táncműhely tagjai is a természet körforgását vették alapul: virágok, növények és az időjárás jelentek meg a táncprodukcióban. A képzőművészeti műhelyben az univerzumot igyekeztünk lemodellezni: elkészítettük saját bolygóinkat, melyek együtt alkottak egy naprendszert, egyenként és összefüggő saját „történelemmel”. A foglalkozások során sok újrahasznosított alapanyagot használtunk fel, ezzel is utalva a körforgás témájára.

A táborban vendégeink is voltak, akik a Messzehangzó Diákakadémia nevű programunkra látogattak el hozzánk 1-1 délutánra. Scheuring István biológus-evolúció kutató, Sebők Máté amatőr világbajnok thai-boksz versenyző, Baráth Viktória írónő, valamint Guessous Majda Mária és Boros Gerzson Dávid zeneművészek egy-egy izgalmas, a témához kapcsolódó, interaktív-játékos előadással, közös alkotással, beszélgetéssel lepte meg a táborozókat. Együtt mozogtunk, énekeltünk, zenéltünk, gondolkodtunk és történetet írtunk vendégeinkkel.

Még több KÉPET találsz a táborokról a galériánkban:

Elérgetőségek

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.

 

Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org

 

Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org