Messzehangzó Tábor 2017 – Beszámoló a természettudományos és művészeti táborokról

Az alapítvány 2017.évi táborainak  tematikája a tűz és föld őselemek köré szerveződött. Két táborban, 2 természettudományos és 3 művészeti műhelyben dolgoztak együtt a felső tagozatos diákok. Pályázati úton kerültek a főként hátrányos helyzetű fiatalok a táborozók közé, emellett bizonyos versenyeken kaptak különdíjként lehetőséget néhányan arra, hogy részt vegyenek a 6 napos tehetségfejlesztő táborokban.

Természettudományos műhelyek

Az 5 napig tartó műhelyi projektmunka alapját az egyéni ismeretszerzés és kreatív feladatmegoldás és a közösségi lét, a kollektív együttgondolkodás és újragondolás adta. A természettudósok két oldalról közelítették meg az őselemekkel kapcsolatos ismereteik bővítését és azok alkotó jellegű felhasználását: Míg a fizika és kémia világából e két elem vizsgálata a vulkánok keletkezésének, működésének rejtélyeit tárta fel, a földrajz és biológia oldaláról a környezettudatos építkezés új távlatainak megnyitására sarkallta ifjú tehetségeinket.

A természettudományok világa ma már elképzelhetetlen az infokommunikációs megoldások nélkül. Az IT szekció műhelymunkákba való bekapcsolása azzal a céllal jött létre, hogy a számítógép és az audiovizuális eszközök kreatív felhasználásába is bepillantást nyújtson a gyerekeknek.

A műhelymunkában diákmentorként vett részt a Gábor Dénes Ösztöndíj 2017-es egyik különdíjasa is.

Művészeti műhelyek

A művészeti ágakat a tánc, a dráma és a képzőművészet képviselte idén, a képzőművészeti alkotótábor önálló táborként szerveztük meg a középiskolások csapatépítő táborával párhuzamosan.A műhelyvezető művészek facilitálásával önálló alkotások születtek a műhelymunkák során.

Táncosaink különböző műfajú zenék inspirációjára készítettek összeállítást, melyben a fiatalok megmutathatták „hozott” tudásukat is, melyhez a hét során közösen tettek hozzá új elemeket, új megoldásokat.

Előadóművészeink projektmunkája egy színdarab volt, amely az emlékek fontosságáról, a gyermekkori élmények őrzéséről szólt, az érzelmek és emberi kapcsolatok „tüzének” megőrzésére biztatott. Az egyéni alakítások és a rendezői kuriózumok mellett a közösséggé formálódott társulat együttes munkája adta a darab katarzisát.

A műhelymunkák mellett mindig maradt időnk a közös játékra, látogatást tettünk a kecskeméti Planetáriumban is.

Vendégeink is voltak: Horváth József molekuláris genetikus amellett, hogy beszélt a rákkutatás területén végzett tudományos munkájáról, arról is sokat beszélgetett a gyerekekkel, hogy roma származású fiatalként milyen nehézségekkel kellett megküzdenie élete során. Közvetlensége és történetei nagy hatással voltak a gyerekek mellett a felnőtt táborlakókra is.

Müller Péter Sziámi a művészek világáról mesélt a gyerekeknek, közös dalolásra, versírásra hívott bennünket. Együtt írt versüknek a képzőművészeti tábor lakói zenei alapot adtak, így lett a Tűzszertartás nyitódala az alkotás.

Képzőművészeti Alkotótábor

A képzőművészeti táborban két műhelyben, de szoros együttműködésben a tűz és föld motívumai kerültek a középpontba. A gyerekek ősi kézműves-technikákat ismerhettek meg, nemezeltek, agyagedényeket készítettek. Agyagmaszkokat készítettek, melyeket ősi motívumokkal díszítettek. Sokféle papír – ceruza technikát próbáltak ki saját díszítőelemeket kitalálva.

A képzőművészeti tevékenykedés mellett zsemlét sütöttünk kemencében, moldvai dallamokra táncoltunk esténként.

Érdekes kísérlet volt számunkra, hogy a képzőművészeti alkotótáborral párhuzamosan folyó középiskolás tábornak „gyakorlóhelyeként” a csapatépítő tábor lakói látták el a szobafelelősi feladatokat a kicsik között és a sok közös program mellett a középiskolások által szervezett akadályversenyen közös problémamegoldásokban vehettek részt kis képzőművészeink. Mindkét oldalról pozitív visszajelzéseket kaptunk a közös szervezésű programokról.

Vendégünk Danny Bain közreműködésével élményfestésben vettünk részt, afrikai hangszerein kísért meséje mellett hangszereinek kipróbálásával szerzett maradandó élményt minden táborlakónak.

Fényképeinket megtaláljátok itt és itt

Köszönjük a UPC Directnek és az E.ON-nak a táborok megvalósításához nyújtott támogatását!

Elérgetőségek

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.

 

Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org

 

Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org