2017-ben is Mesés építészet interaktív, ismeretterjesztő gyermekfoglalkozás

Az Új Európa Alapítvány KÖSZ! programjának keretében kötelező közösségi szolgálatot teljesítő középiskolások látogattak el családjukból kiemelt általános iskolás gyermekekhez, hogy a közös játék során együtt tapasztalják meg a Kapla építőjáték vizuális fantáziát és alkotókészséget fejlesztő hatását. A foglalkozások célja az iskolai tanagyag megértésének, elsajátításának segítése és az érdeklődés felkeltése a reál tantárgyak iránt. Na és persze a közös szórakozás! A délutáni, 3 órás alkalmakon kicsik és nagyok együtt építettek óriás-tornyokat, mesevárosokat, hajókat és más építményeket az adományként kapott játékból.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány által 2016-ban szervezett “Tegyük FEL!’” program keretében 200 felső tagozatos diák vett részt a Mesés Építészet játékos vetélkedőn és előadás-sorozaton, valamint 100 hátrányos helyzetű településen lévő, illetve sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézményhez jutott el adományként Kapla építőjáték. A Húsznegyven építésziroda foglalkozása sikerrel vizsgázott a gyerekközönség előtt és a jótékonysági akcióban játékhoz jutó intézményektől is pozitív visszajelzés érkezett, így az Alapítvány kereste a lehetőséget a program minél szélesebb körben való megismertetésére.

A középiskolásokat pszichológusok és a tavalyi esemény játékmesterei interaktív feladatokkal és érzékenyítő programmalkészítették fel a foglalkozások megtartására. A foglalkozások befejeztével egy lezáró-értékelő alkalomra is sor került, ahol a diákok beszámoltak tapasztalataikról és arról, hogyan érezték magukat az otthonban és mit tanultak és mit tanítottak meg a gyerekeknek.

Elérgetőségek

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
1011 Budapest
Hunyadi János út 13.

 

Benedek Nóra, programkoordinátor:
06-20-665-99-93
program[at]messzehangzo.org

 

Vígh Mónika, civil szervezet vezető:
vigh.monika[at]messzehangzo.org