2016-ban Alapítványunk elnyerte a „Bonis Bona – a nemzet tehetségeiért” díjat mint kiváló tehetséggondozó szervezet.

A díj forrását biztosító Nemzeti Tehetség Program fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében.

2015-től a Messzehangzó Alapítvány a Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye. Alapítványunk szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít az egyetem hallgatói számára, melynek során értékes tapasztalatokat szerezhetnek pedagógus mentor szakmai iránymutatása mellett.

Tehetséggondozó programunk 2014-ben kiérdemelte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács  minősítése alapján.

2013-ban részt vettünk az Országos Tehetségnapon. Alkotói voltunk a Tehetséglabirintusnak, ahol vidéki településekről érkezett tehetséges diákok próbálhatták ki képességeiket. Az Országos Tehetségnap egyben a Tehetséghidak Program nyitórendezvénye volt.

Károli Református Egyetem Pszichológiai Intézetében 2010 I. félévétől esti posztgraduális, majd 2011 II. félévtől nappali képzés keretében 15 órás akkreditált képzés zajlik, amelynek témája A tehetség felismerés és tehetségfejlesztés. A kurzuson Dr. Mirnics Zsuzsa pszichológus és Krassói Karola pedagógus az elméleti és a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány gyakorlati, szakmai módszertanának oktatását végzik.

Az Európai Unió Magyar Elnöksége keretében, 2011. április 7-9. között került megrendezésre a Tehetséggondozás EU Magyar Elnökségi Konferencia és az Első Európai Tehetségnap. A Tehetségnap programjai között az 500 Tehetségpont közül, két magyarországi, egy határon túli magyar és három európai tehetséggondozó szervezet kapott bemutatkozó, prezentációs lehetőséget. A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány a Magyar Géniusz Program hivatalos felkérése alapján az „EU Talent Day”–en a két, Magyarországot képviselő szervezet egyikeként mutathatta be teljes körű tehetséggondozói tevékenységét.

További információk a www.conference2011.talentday.eu/hu/program címen olvashatók.

Alapítványunk szakmai munkája 2010-ben a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács minősítése alapján kiérdemelte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet.

Alapítványunk módszertani tevékenysége a Magyar Géniusz Program szakmai értékelése alapján bekerült Magyarország 10 példaértékű tehetségsegítő programja közé, amelyet a „Tíz jó gyakorlat a hazai tehetséggondozásban” című Géniusz Könyvek sorozatban lehet elolvasni.

A Magyar Géniusz Program egyik célja, hogy összegyűjtse és közkinccsé tegye a szakmailag megalapozott módon működő legjobb tehetséggondozó programokat. A www.geniuszportal.hu/jogyakorlatok_terkep címen Alapítványunk tematikus programja azok között a Magyarországi és határon túli tehetséggondozó gyakorlatok között szerepel, amelyek a szakmai zsűri értékelése alapján bekerültek a követésre érdemes Legjobb gyakorlatok közé.

A Krenedits Sándor és Pásztor Ildikó összeállítása a Dr. habil Gyarmathi Éva által szakértett kiadvány, „A szocio-kulturálisan hátrányos helyzetű tehetségekkel foglalkozó intézmények és civil szerveződések” bemutatása (letölthető: www.geniuszportal.hu). Az elemzés célja, hogy képet készítsen 2010-ben a magyarországi helyzetről a tehetségek ellátásának lényeges, de sok tekintetben elhanyagolt területérő