Rubik_mozaik_v1_2_rgb

Létezik egy magyar tárgy, amelyet a becslések szerint a Föld minden ötödik embere kezében fogott már, világszerte ott lapul a gyerekszobák polcain és az irodák fiókjában is, mely gyakori – sokszor észrevétlen – kelléke számos hollywoodi szuperprodukciónak is. Rubik Ernő feltaláló 1974-ben megalkotott bűvös kockájáról” van szó, melynek kirakásmódját matematikusok 30 éves tudományos vitája övezte. Bár a kockát 4,3*1019 (tíz a tizenkilencediken) féle különböző állásban vehetjük a kezünkbe, annak egyetlen (mind a hat oldalán egy-egy színt mutató) megoldásához legfeljebb húsz lépésből mindig eljuthatunk.

A „bűvös kocka” szabadalmi bejegyzésének 42., a logikai játék Magyarországi megjelenésének 40. évfordulója és az első– 1982-ben Budapesten megrendezett – Rubik-kocka Világbajnokság 35. évfordulója alkalmából 2017. április 22. és május 13. között a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány egy interaktív foglalkozásokkal kiegészített jótékonysági esemény keretében a természettudományok és a művészet egyesítéseként a Legnagyobb magyar Rubik-kocka mozaik rekord megdöntését tűzte ki célul.

„Kell hogy legyen bennünk magabiztosság, hogy vállaljuk a kihívásokat. Ez az, amit a kockának tanítania kell”                                                                                                     /Rubik Ernő/ 

Mit építünk? A rekordkísérlet…

Április 22-én és 23-án a Mammut 2 Bevásárló- és Szórakoztatóközpont szökőkútjánál magyar Rubik-kocka bajnokok forgatják ki és építik fel a 2017-es vizes világbajnokság tiszteletére speciális számítógépes programmal tervezett, embermagasságú (közel 6,5 m2-es), 2000 darab egyedi színkombinációjú Rubik-kockából álló kétoldalas óriásképet.

A Rubik-kocka minden oldala 9 kis lapocskából áll, ezek, mint pixelek adják ki a két képet. Ehhez a kockákat olyan állásba kell forgatni, aminek – az egyoldalú mozaikhoz szükséges egy oldal helyett – két szemben lévő oldala a mintának megfelelő. Ez még egy tapasztalt kockásnak is kihívást jelent.

A rekord esti hitelesítését követően a mozaik május 13-ig a bevásárlóközpontban tekinthető meg.

A kocka bajnokok az építés mellett látványos show keretében mutatják be a Rubik-kocka versenyek számait, a különféle típusú kockák kiforgatásának technikáit.

Mire jó még a Rubik-kocka? Közgazdasági foglakozások középiskolásoknak…

“A kockázás megkívánja, hogy az arra vállalkozó a szó eredeti értelmében tudományt teremtsen. Kísérleteket kell kidolgoznia, elméleteket kell építenie, hogy majd elvesse azokat és másként próbálkozzon. Ez az egyetlen olyan rejtvényjáték, amely a megoldásra törőtől egy egész tudomány megalkotását kívánja meg”

/Bernie Greenberg a Rubik kockáról/

A Rubik-kockákból épített installációt április 24. és május 12. között interaktív délelőtti foglalkozássorozat egészíti ki. A Mammut 1 Bevásárló- és Szórakoztatóközpont rendezvénytermében sorra kerülő közgazdasági workshopok játékmesterei a Rajk László Szakkollégium egyetemista hallgatói, a „Szexi Közgazdaságtan” blog és a Közért portál szerkesztői. A hétfőtől péntekig tartó, alkalmanként 60 fős foglalkozások célcsoportja a 8-9-10. osztályos fővárosi és vidéki középiskolások. A szociális és kognitív készségeket is fejlesztő foglalkozás célja a reál tantárgyak iránti jellemzően alacsony érdeklődés fokozása, az iskolai tananyagban nem taglalt, komplex matematikai-közgazdaságtudományi kérdések, összefüggések non-formális bemutatása.

A diákok a Rubik kocka megismerését követően kombinatorikai, matematikai, statisztikai feladványokat oldhatnak meg, Rubik Ernő találmányának nemzetközi sikertényezőit megismerve, újszerű megközelítéssel vizsgálhatják a szocialista és piacgazdaságok különbségeit, valamint betekinthetnek az innováción alapuló start-upok kihívásokkal teli „kockázatos” világába is.

A workshopok során az iskola és pályaválasztás előtt álló diákok betekintést nyerhetnek az alkalmazott matematika és a közgazdaságtudomány világába, gyakorlati alkalmazásába. A korban hozzájuk közel álló, szakkollégista egyetemista instruktorok vezetésével csoportbontásban zajló, interaktív, modern technikai eszközöket használó foglalkozások játékos formában mutatják be a tudományos gondolkodást és annak a mindennapi életben alkalmazható és hasznos tételeit.

A középiskolások a programot kísérő kiállítást is megtekinthetik, melyhez tárlatvezetést biztosítunk. Itt egy rendhagyó „történelmi séta” keretében megismerkedhetnek az első, nemzetközi piacon is sikert arató magyar találmány életútjával, valamint áttekintést kapnak a kockajátékok történeti fejlődéséről, alkalmazásáról, az ember hozzájuk való viszonyulásáról a különféle kultúrákban és korokban.

Mi lesz a kockákkal? Társadalmi felelősségvállalás a tehetséggondozásban…

Az installáció szétbontása 2017. május 13-án történik: a beépített és a foglalkozások során használt, adományokból vásárolt 2000 darab egyedi Rubik-kockát a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 100 hátrányos helyzetű településen lévő, illetve sajátos nevelésű igényű (SNI) gyerekeket oktatóáltalános éközépiskola között osztja szét. A fejlesztőjátékok célzott kiosztását a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Mosolykommandó Alapítvány is segítik.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén 3. alkalommal valósít meg évközi, nagyszabású, edukációs-jótékonysági programot. A korábbi eseményekről itt és itt tájékozódhat.

Kapcsolat:

Az esemény sajtónyilvános, ugyanakkor a délelőtti foglalkozásokon való részvételhez az iskolák részéről előzetes regisztráció szükséges, melyet erre a linkre kattintva tehet meg.

Csatlakozz a Facebook eseményhez!

További információ pedagógusok és a média képviselői számára:

-          www.messzehangzo.hu oldalon,

-          program@messzehangzo.org e-mail címen,

-          20/665-9993 telefonszámon.

A workshopok lebonyolításához szeretettel várjuk önkéntesek jelentkezését!

Az esemény sajtóközleménye elérhető innen.

Partnereink:

received_1282383048509865közért logóRubiks-logoletöltésszürke mammut lógó2015 BLCC_logó körben_fehérConcorde_Priv_tvagyonkezel_FINAL_3sz_n_feh_rh_tt_rmetlogoNNG_and_iGO_navigation_logo