Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük: az előző félévben elindult Csillagtúra programunk 2017-ben is folytatódik. Szeretettel várunk változatos programjainkra!

 

A Csillagtúra jelentése: “hosszabb túrasorozat egyazon táborhellyel, amelynek során az állandó táborból minden nap más irányba tesznek túrát, és ugyanoda térnek vissza a résztvevők”.

Csillagtúra programsorozatunk a 14-18 éves korosztálynak szól. A félév során havonta egy alkalommal olyan programokon veszünk részt, melyek önmagunk felfedezésében, saját érdeklődésünk mélyebb megismerésében lehetnek segítséggel. A programok között színházi-, tánc- és zenei előadások, illetve képzőművészeti kiállítások megtekintésére, városi sétákra, és a természet felfedezésére is sor kerül.

Programok 2017 tavaszi félévében:

  •  Február 6: Az éjszaka csodái c. előadás, Trafó

Február 6-án a Trafóban jártunk, ahol Az éjszaka csodái című előadást tekintettük meg. A Weöres Sándor verse által ihletett előadáson különleges összművészeti élményben volt részünk, mely során a színház, a tánc, a zene, a musical, az animáció és a vizuális művészetek egyaránt szerepet kaptak. Egy különleges grafikai szoftver segítségével a táncosok mozdulatait vetített rajzos elemek, élő ecsetvonások, expresszív festmények illusztrálták. A látvány és az ahhoz kapcsolódó asszociációink Weöres Sándor versének képeit hívták elő, így jelentek meg “tűzfalak, háztetők”, “aranypor”, “dombok gyengéd-rajzú háta”, “lámpavilágos éjszaka”, stb.

  •  Március 5: Ország Lili: Árny a kövön c. kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria

Ország Lili (1926-1978) még 18 éves sem volt, amikor családját zsidó származásuk miatt megpróbálták deportálni. A halál elől végül sikerült megmenekülniük. Ország Lili ezt követően a Képzőművészeti Főiskola festő szakára járt. Egy olyan korban kezdett művészettel foglalkozni, amikor az emberek mindennapjait folyamatos létbizonytalanság határozta meg, ez képein is fontos hangsúlyt kapott. Az MNG tárlata a festő művészetének eddigi legteljesebb bemutatása. Ezen a kiállításon látható először a teljes, 56 darabos sorozatból felépített Labirintus. A kiállítást tárlatvezető kísérletével járjuk végig, aki további részletekbe avat be bennünket Ország Lili képei kapcsán.

  •  Március 23: Kettős játék c. előadás, Kolibri Színház
  •  Április 9: városi séta Budapesten
  •  Május 13: kirándulás

Hogyan jelentkezhetsz?

A CSILLAGTÚRÁRA szeretettel várunk, ha középiskolába jársz és szívesen részt vennél  valamelyik programon. Kattints az alábbi linkre, add meg adataidat és iratkozz fel hírlevelünkre!

Ha szívesen velünk tartanál, de  a családod számára nehézséget jelentene a belépőjegyek, és a kirándulások költségeinek előteremtése, akkor jelezd ezt a jelentkezési lapon, és indokolt esetben az Alapítvány támogatást biztosít.

JELENTKEZEK A CSILLAGTÚRÁRA!

Kérdéseiddel keress minket bátran telefonon vagy e-mailen!

 0620/665-9996                     iroda@messzehangzo.org